Rendezvények

Rendezvények

Emberjogi konferencia - 2011. december 9.

A Polgári Magyarországért Alapítvány a Független Rendészeti Panasztestület és a Hanns Seidel-Alapítvány közös szervezésben 2011. december 9-én a Károlyi-palotában, az emberi jogok világnapja alkalmából rendezte meg az Emberi és polgári jogok kisebbségi alapvetései különös tekintettel a nemzetiségi jogokra c. konferenciát. Idén már harmadik alkalommal cserélték ki gondolataikat a téma legkiválóbb szakértői, tavalyhoz hasonlóan az országos médiumok és szép számú érdeklődő mellet.

Küldetésben: cigányság-kereszténység-magyarság - 2011. november 25-27., Esztergom

Idei konferenciánk legfőbb témája a márciusban létrehozott Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat volt, legtöbb résztvevőnk is a hálózat tagjai közül került ki. Szervező partnerünk a német Hanns Seidel-Alapítvány volt.

Gazdaságpolitikai fórum – A nemzetgazdasági tervezés megújítása - 2011. november 10.

A Polgári Magyarországért Alapítvány és a Fejlődő Vállalkozások Egyesületének közös szervezésében gazdaságpolitikai kerekasztal-beszélgetést tartottunk november 10-én az Alapítvány előadótermében, amelyre meghívtuk dr. Báger Gusztávot, az Állami Számvevőszék Kutatóintézetének volt vezetőjét, és Csizmadia Norbertet, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságtervezésért felelős helyettes államtitkárát.
A beszélgetés témája a nemzetgazdasági tervezés megújítása volt, a korábbi tapasztalatok és a jövő terveinek tükrében.

Ki tartozik kinek? - polgári piknik Kötcsén, 2011. szeptember

Ki tartozik kinek? címmel zajlott 2011. szeptember 10-én Kötcsén a 10. polgári piknik, melynek házigazdája a hagyományok szerint a Polgári Magyarországért Alapítvány, a Hermina Szalon, a Barankovics István Alapítvány valamint a Belvárosi Polgári Szalon volt.
A polgári pikniken elsősorban az ország gazdasági, pénzügyi helyzetéről volt szó. A rendezvény főszónoka hagyományosan Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke, illetve Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter volt.

A nemzeti kormányzás első éve – Kötcsén

"A nemzeti kormányzás első éve" címmel zajlott 2011. június 5-én Kötcsén a hagyományos polgári piknik. A rendezvény házigazdája idén is a Polgári Magyarországért Alapítvány, valamint a Hermina Szalon és a Belvárosi Polgári Szalon volt.

Együtt Európába – magyar-horvát piknik

Sormás, István-fogadó, 2011. június 4.
Mintegy 300 résztvevővel indult az első magyar-horvát piknik a határ menti Sormáson a Polgári Magyarországért Alapítvány, a Hanns Seidel-Alapítvány és a Horvát Idegenforgalmi Közösség szervezésében. A rendezvény célja az Európai Unióba vezető úton tett közös erőfeszítések megünneplése volt. A rendezvény tervezésekor, de még június elején sem volt biztos, hogy Horvátország le tudja zárni a csatlakozási tárgyalásokat a magyar elnökség féléve alatt, de úgy gondoltuk, hogy Magyarország és Németország eddigi tanácsai, segítsége Horvátország számára, valamint a közös történelem adnak elég okot az ünneplésre.

A társadalom és a polgárok felelőssége a biztonság megteremtésében – konferencia

2011. április 1-jén tartotta a fenti címmel közös konferenciáját a Honvédelmi Minisztérium, a Hanns Seidel-Alapítvány és a Polgári Magyarországért Alapítvány az Andrássy Egyetem Tükörtermében.

A romák felzárkózása európai dimenzióban

„A romák felzárkózása európai dimenzióban” címmel három napos nemzetközi konferenciát szervezett a Polgári Magyarországért Alapítvány (PMA) 2010. november 24. és 26. között Esztergomban, a Szent Adalbert Képzési Központban. A konferencia a roma integrációs magyar tervek és tapasztalatok bemutatása mellett EU-s kitekintést is adott, emellett ismertette az egyházaknak a roma felzárkózásban betöltött fontos szerepét. A három napos eseményen továbbá cigány fiatalok részvételével beszélgetés zajlott a cigányságról, kultúráról, sorsokról – ahogy azt ők látják, tapasztalják.

A nemzeti kormányzásról beszéltek Kötcsén

A polgári oldalhoz tartozó tudósok, művészek, újságírók és politikusok részvételével 2010-ben két alkalommal került megrendezésre - a május 30-ai eszmecsere után szeptember 4-én is - a hagyományos kötcsei találkozó. A szervezők nevében Balog Zoltán, a Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriumi elnöke elmondta: A "Nemzeti kormányzás" mottót viselő találkozón áttekintették a kormányzás eddigi tapasztalatait, a meghívott kormánytagoktól pedig előretekintést is kaptak a résztvevők.

Kötcsei találkozó hetedszer

Hetedik alkalommal tanácskoztak vasárnap, május 30-án a Somogy megyei Kötcsén a konzervatív oldalhoz köthető tudósok, művészek, újságírók és politikusok. A rendezvény az Új kezdet címet viselte, a résztvevőket Sunyovszky Sylvia és Balog Zoltán köszöntötte. A rendezvény bejáratánál a boldvai árvízkárosultak megsegítésére gyűjtöttek. 1 millió 750 ezer forint gyűlt össze. A bevezetőt követően az elmúlt 20 éves átmeneti időszakról szóló előadások következtek.

Tartalom átvétel