Budapesti Japán Fórum

Budapesti Japán Fórum

Budapest Japán Fórum

A Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány támogatásával 2005. év elején idegen nyelvű Fórumok létrehozására került sor, azzal a céllal, hogy lehetőséget biztosítson Magyarországon élő külföldi döntéshozók, illetve magyar konzervatív politikusok számára a rendszeres informális véleménycserére. Az egyes Fórumokon résztvevők az azonos anyanyelvű, valamint földrajzilag, politikailag egymáshoz kapcsolódó államok Magyarországon élő, vagy rendszeresen itt tartózkodó, a magyar politika, gazdaság, kultúra iránt érdeklődő, befolyásos személyiségeiből kerülnek ki. A rendezvényeken, melyekre jellemzően üzleti reggeli formájában kerül sor, a külföldi meghívottakon kívül a magyar közélet vezető konzervatív személyiségei vesznek részt, ily módon a bevezető előadások témájához kapcsolódva alkalom nyílik kötetlen, közvetlen véleménycserére is a résztvevők között. A rendezvényeken elsősorban kül- és belpolitikai, gazdasági, és pénzügyi témájú előadásokra kerül sor.

Japán a világ második gazdasági hatalma, hazánk számára stratégiai jelentőségű gazdasági és politikai partner. A távol-keleti szigetország évi több mint 300 M USD értékben piaca magyar termékeknek és a Japánból származó működő tőke befektetések értéke meghaladta 2.2 Mrd USD-t. Ezen befektetések a magas hozzáadott értéket realizáló termelőszférára koncentrálódik (Suzuki, Sony, Sanyo, Denso, Bridgestone, Clarion stb.) Évi 120 ezer japán turista keresi fel hazánkat. Hazánk számára gyümölcsöző oktatási, kutatás-fejlesztési és kulturális kapcsolatokat ápolunk Japánnal.
A Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány feladatának tekinti, hogy élő és intenzív kapcsolatot ápoljon a hazánkban tevékenykedő több mint száz japán vállalat döntéshozóival, a Magyarországon élő és dolgozó japán médiaszakemberekkel, az oktatásban és kutatásban dolgozókkal valamint diplomatákkal.
2005 decemberében alakult meg a Budapest Japán Fórum, amely célja, hogy lehetőséget biztosítson a fent vázolt cél eléréséhez. A Budapest Japán Fórum elnöke Szerdahelyi István nagykövet (jelenleg az ELTE BTK oktatója).

2010. március 19.

Téma: Összevont munkareggeli – Három héttel a parlamenti választások előtt…
Előadó: Martonyi János volt külügyminiszter

2010. január 13.

Téma: Polgári kormányzás: új gazdaságpolitika, erős közigazgatás
Előadó: Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője

2009. június 10.

Téma: Általános politikai helyzetértékelés
Előadó: Orbán Viktor, a Fidesz Magyar Polgári Szövetség elnöke

2008. december 5.

Téma: Összevont külügyi munkareggeli - Politikai helyzetértékelés
Előadó: Orbán Viktor, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség elnöke

2008. november 8.

Téma: gazdasági elemzés
Előadó: Martonyi János, volt külügyminiszter

2008. március 31.

Téma: Összevont külügyi munkareggeli
Előadó: Orbán Viktor

2008. március 7.

Téma: Összevont külügyi gazdasági munkareggeli – a Befektetői Egyeztető Tanács bemutatkozása, konzultáció a magyarországi külföldi befektetésekről
Előadók: Járai Zsigmond és Bánki Frigyes, a Befektetői Egyeztető Tanács tagjai

2007. október 9.

Téma: Gazdasági elemzés, lehetséges kiutak
Előadó: Járai Zsigmond, volt pénzügyminiszter, az MNB volt elnöke 

2007. június 28.

Téma: Összevont külügyi munkareggeli
Előadó: Orbán Viktor, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség elnöke 
Tartalom átvétel