Sajtóközlemények
Profi politikusokat nevel a Fidesz
A FigyelőNet cikke
Orbán Viktor és Kövér László is tart előadásokat az elsősorban a fideszes képviselőket felkészítő kurzusokon a Lakiteleki Népfőiskolán. A tanfolyamokon csak ajánlással lehet részt venni, ahol többek között kommunikációt, roma- és nőpolitikát is oktatnak, de pszichológusok vezette önismereti tréning is van.
Kizárólag politikusoknak tart szakmai képzéseket a PMA - Sajtóközlemény
A Polgári Magyarországért Alapítvány Közéleti Akadémiáján 2004. óta tart képzéseket országgyűlési képviselőknek, polgármestereknek, önkormányzati képviselőknek, bizottságok külsős tagjainak, valamint olyan civileknek, akik tudatosan készülnek a politikai pályára. A PMA 2007 szeptemberétől akkreditált felnőttképzési intézmény.
Az utóbbi hetekben több írott és online médiumban megjelentekkel szemben a PMA kizárólag politikusoknak tart szakmai tanfolyamokat. Nem zajlott és zajlik olyan program, amely köztisztviselőket képezne.
Barroso orvosolná a magyarországi emberi jogi bajokat
A Magyar Nemzet online cikke
Adottak az intézményes keretek az európai országokon belüli emberi jogi problémák kezelésére – vélekedett José Manuel Barroso hétfőn egy brüsszeli kerekasztalvitán, Balog Zoltán magyar országgyűlési képviselő kérdésére adott válaszában.
Ajándék Buzeknek
A PMA által támogatott kötetet adták át
A Magyar Delegáció nevében Schmitt Pál és Szájer József, az Európai Parlamentben találkoztak 2009. július 14-én a ház frissen megválasztott új elnökével, Jerzy Buzekkel - olvasható a Fidesz sajtóosztályának közleményében.
A PMA akkreditált intézmény lett
A pártalapítványok közül elsőként akkreditáltatta magát a Felnőttképzési Akkreditáló Testületnél a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség által életre hívott Polgári Magyarországért Alapítvány (PMA).
Új helyen az Alapítvány
A Polgári Magyarországért Alapítvány elköltözött.
Új címe: Budapest, VI. kerület, Lendvay utca 28. A telefonszámok és e-mail címek változatlanok.
Keresztények a társadalomban - konferencia
az Egyházi Egyeztető Tanács (Fidesz - Magyar Polgári Szövetség) konferenciája
Budapest, 2005. szeptember 10.
Az egyházi iskolák nehéz évei - konferencia
Budapest, 2005. május 20. - Sajtóanyag
Az egyházi iskolák nehéz évei – A Polgári Magyarországért Alapítvány és az Egyházi Egyeztető Tanács (Fidesz - Magyar Polgári Szövetség) konferenciája
Családok Európája - konferencia
Budapest, 2005. április 18-19.
Sajtóanyag
A két napos konferencia több szervezet és alapítvány összefogásával jött létre, melynek célja az európai népesedési folyamatok áttekintése, valamint a kialakult demográfiai helyzettel összefüggő lehetőségek vizsgálata: a családokat támogató politikák számbavétele, a munkaerő-piaci szükségletek és a népesedéspolitika összefüggéseinek értékelése, az aktív családpolitika vagy nyitott kapuk Európája alternatívája.
Civil Egyeztető Fórum alakult
Budapest, 2005. március 24.
Sajtóanyag
A Polgári Magyarországért Alapítvány Civil Egyeztető Fórumának létrejöttéről


