A zalaegerszegi Összefogás Botfáért Egyesületnek ítélte oda idén a „Fiatalok a Polgári Magyarországért” Díjat a Polgári Magyarországért Alapítvány (PMA) Kuratóriuma. A „Polgári Magyarországért” díj feltételeivel egybehangzóan ez a díj kimondottan a fiatal korosztály értékteremtő tevékenységére teszi a hangsúlyt. A díjat az Alapítvány a 2006-ban hívta életre, mely egy millió forintos juttatással járó elismeréssel jár.
Duray Miklós kapta az idei – immár hetedik alkalommal odaítélt – Polgári Magyarországért Díjat. A szlovákiai magyar politikus, író az elismerést Mádl Dalmától, a Polgári Magyarországért Díj első díjazottjától és Balog Zoltántól, a PMA kuratóriumának elnökétől vette át Budapesten 2011. december 20-án. A díjazottat Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke köszöntötte és Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára méltatta. A kitüntetés egy bronzplakettből és az adományozást igazoló oklevélből áll, a díjjal járó juttatás nettó 2 millió forint.
A Polgári Magyarországért Alapítvány a Független Rendészeti Panasztestület és a Hanns Seidel-Alapítvány közös szervezésben 2011. december 9-én a Károlyi-palotában, az emberi jogok világnapja alkalmából rendezte meg az Emberi és polgári jogok kisebbségi alapvetései különös tekintettel a nemzetiségi jogokra c. konferenciát. Idén már harmadik alkalommal cserélték ki gondolataikat a téma legkiválóbb szakértői, tavalyhoz hasonlóan az országos médiumok és szép számú érdeklődő mellet.