A romák felzárkózása európai dimenzióban
„A romák felzárkózása európai dimenzióban” címmel három napos nemzetközi konferenciát szervezett a Polgári Magyarországért Alapítvány (PMA) 2010. november 24. és 26. között Esztergomban, a Szent Adalbert Képzési Központban. A konferencia a roma integrációs magyar tervek és tapasztalatok bemutatása mellett EU-s kitekintést is adott, emellett ismertette az egyházaknak a roma felzárkózásban betöltött fontos szerepét. A három napos eseményen továbbá cigány fiatalok részvételével beszélgetés zajlott a cigányságról, kultúráról, sorsokról – ahogy azt ők látják, tapasztalják.
A rendezvény folyamán – csak néhányukat kiemelve – Lucia Nicolsonová, a terület szlovákiai államtitkára, Balog Zoltán, Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkár, Pásztor Gabriella, romániai államtanácsos, Georgi Krastev, bolgár miniszterelnök-helyettesi főtanácsadó, Negro Ilona, az Európai Bizottság és Vít Novotný, a Center of European Studies szakértői, valamint Claude Dumas, a francia katolikus egyház cigánypasztorációért felelős volt vezetője előadásait hallgathatták meg a résztvevők.
A konferencia mind a témakörök, mind pedig a területi sajátosságok tekintetében minél szélesebb körben kívánta megvizsgálni a roma felzárkózás kérdését.
A rendezvény nyitó-előadásait elismert, és a témával nemzetközi szinten is foglalkozó szakemberek tartották, így Negro Ilona, az Európai Bizottság munkatársa, Vít Novotný, a Center of European Studies munkatársa, valamint Balog Zoltán, társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár, a PMA elnöke gondolatait hallgathatták meg az érdeklődők. Ugyan az eseményen személyesen nem tudott részt venni, de brüsszeli videó-üzenetében köszöntötte a konferenciát Járóka Lívia európai parlamenti képviselő is. Kállai Ernő, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok biztosa egy olyan területről tartott előadást, amely nélkül nagyon nehéz sikeres integrációs-stratégiát folytatni: a magyarországi romák társadalomtörténetét ismerteti. Az első napon előadást tartott még Kocsis Fülöp, görög-katolikus püspök, valamint Farkas Flórián, a Lungo Drom elnöke, országgyűlési képviselő és miniszteri biztos.
November 25-én, a konferencia második napján délelőtt az egyházaké volt a főszerep: elsőként Claude Dumas, a francia katolikus egyház cigánypasztorációért felelős volt vezetője osztotta meg a nyugat-európai országban szerzett tapasztalatait, majd dr. Székely János, római katolikus segédpüspök, aztán Bakay Péter, az evangélikus misszió vezetője tartott előadást a témakörben. Ezt követően Lankó József alsószentmártoni római katolikus plébános, Kamarás István, a Roma Szakkollégium igazgatója és Bóni István, a dencsházai Református gyermekház és tanoda vezetője számoltak be speciális, máshol is hasznosítható ismereteikről.
A konferencia fontosságát az is jelezte, hogy kora délután Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke üdvözölte a jelenlévőket, ezt követően Hegedűs Zsuzsa, miniszterelnöki főtanácsadó tartott előadást a társadalmi felzárkózásról. A rendezvény a nyugat- és közép-európai országok roma-helyzetére is kitekintett: a témakör nyitóelőadását Lucia Nicolsonová szlovákiai államtitkár tartotta, majd Pásztor Gabriella romániai államtanácsos, ezt követően Vít Novotný, a brüsszeli Central for Europien Studies munkatársa, végül Georgi Krastev, bolgár miniszterelnök-helyettesi főtanácsadó, kapott szót az előadói pulpituson. Az este folyamán az Örvény című film megtekintését követően kiscsoportos beszélgetés zajlott a cigány kultúráról és életsorsokról.
A konferencia harmadik, egyben záró napjának fő témaköre az oktatás és foglalkoztatás volt. Pozitív tapasztalatait osztotta meg a hallgatósággal Kissné Oláh Anita, a bajnai Ferences Gimnázium tanára, majd a sikeresen zajló helyi munkaprogramok egy példáját ismerhették meg a résztvevők Lakatosné Sira Magdolna, országgyűlési képviselő és Túristvándi polgármestere előadásából. Ezt követően a jászladányi iskolaügy tanulságait ismertették Dankó István polgármester és Mohácsi Erzsébet, az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány munkatársa. Köpeczi-Bócz Tamás, Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság (TÁF) megbízott helyettes államtitkára a cigányság társadalmi felzárkózásának foglalkoztatási kérdéseiről beszélt, azaz, hogy a roma integráció szempontjából mitől válik jóvá egy foglalkoztatási program.
A konferencia záró előadásaként Balog Zoltán államtitkár (TÁF), a PMA elnöke a kormány romaprogramját ismertette.
A romák felzárkózása európai dimenzióban
Nemzetközi romakonferencia
Program
2010. november 24-26., Esztergom, Szent Adalbert Képzési Központ, Szt. István tér 10.
November 24., szerda
13:30 Regisztráció
14:00 Köszöntő és nyitó előadások
Negro Ilona, Európai Bizottság
Vít Novotný, Center of European Studies
Balog Zoltán államtitkár (TÁF), az SZPMA elnöke
15:30 Kávészünet - közben nemzetközi sajtótájékoztató
16:00 Járóka Lívia európai parlamenti képviselő videó-üzenete Brüsszelből
16:15 Kállai Ernő, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok biztosa: A romák kirekesztődésének társadalmi mechanizmusa
17:00 Kocsis Fülöp, görög-katolikus püspök előadása
17:30 Farkas Flórián, a Lungo Drom elnöke, országgyűlési képviselő, miniszteri biztos előadása
November 25., csütörtök
9:00 Ökumenikus ima Dr. Székely János segédpüspökkel és Magyarné Balogh Erzsébettel, a Református Missziói Központ lelkész-igazgatójával a Központ kápolnájában (fakultatív)
9:40 Claude Dumas, a francia katolikus egyház cigánypasztorációért felelős volt vezetője
Dr. Székely János, római katolikus segédpüspök
Bakay Péter, az evangélikus misszió vezetője
11:00 Kávészünet
11:30 Lankó József római katolikus plébános, Alsószentmárton
Kamarás István igazgató, Roma Szakkollégium,
Bóni István, Dencsháza, Református gyermekház és tanoda
13:00 Ebéd
14:45 Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnökének üdvözlő beszéde
15:00 Hegedűs Zsuzsa, miniszterelnöki főtanácsadó - A társadalmi felzárkózásról
15:45 Kitekintés egyes európai országok roma-helyzetére
Nyitóelőadás: Lucia Nicholsonová államtitkár, Szlovákia
Pásztor Gabriella államtanácsos, Románia
Vít Novotný, CES, Brüsszel
Georgi Krastev, miniszterelnök-helyettesi főtanácsadó, Bulgária
18:00 Vacsora a Szt. Adalbert Központban
19:00 Az Örvény c. film megtekintése
20:00 Kiscsoportos beszélgetés a cigány kultúráról és életsorsokról
November 26., péntek
9:00 Ökumenikus ima a kápolnában Bakay Péter evangélikus lelkipásztorral és Kiss Ulrich jezsuita atyával (fakultatív)
9:40 Pozitív tapasztalatok az oktatás területéről – Kissné Oláh Anita, Ferences Gimnázium, Bajna
10:00 Helyi munkaprogramok sikerei - Lakatosné Sira Magdolna, országgyűlési képviselő, polgármester, Túristvándi
10:20 Oktatás és foglalkoztatás
A jászladányi iskolaügy tanulságai (Dankó István polgármester és Mohácsi
Erzsébet, Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány)
Köpeczi-Bócz Tamás, TÁF megbízott helyettes államtitkár – Mit jelent a teljesítmény elvű felzárkózás?
11:00 Kávészünet
11:30 Balog Zoltán államtitkár (TÁF), PMA elnök – A magyar kormány romaprogramjáról
Zárszó


