2010. március 19.
Téma: Összevont munkareggeli – Három héttel a parlamenti választások előtt…
Előadó: Martonyi János volt külügyminiszter
A volt külügyminiszter kitért arra, hogy a magyar választópolgároknak és politikusoknak egy teljesen új szituációval kell szembenézniük, hiszen a rendszerváltás óta most először jósolható meg előre, hogy melyik politikai erő lesz a választások győztese. Ám szerinte akadnak nyitott kérdések is: meglesz-e a FIDESZ kétharmados parlamenti többsége, illetve melyik párt – az MSZP vagy a Jobbik – fut majd be a második helyre? Természetesen ezeknek a pártoknak a jövője is sok meglepetést tartogathat még – hangsúlyozta az előadó.
Martonyi János a jövővel kapcsolatosan kifejtette: a Jobbik parlamenti pártok palettáján történő megjelenése a FIDESZ számára új kihívást fog jelenteni, és ezentúl bal és jobb oldalról egyaránt érkezik majd feléjük a kritika. A jelenlegi körülmények között, nyolc elvesztegetett esztendő után nem lesz könnyű az ország (gazdasági) helyzetének helyreállítása, hiszen a változások mibenléte és gyorsasága több belső és külső tényezőtől egyaránt függ. A FIDESZ, mint értékközpontú párt arra fog törekedni, hogy programját – munkahelyek számának növelése, kutatás, oktatás, családok támogatása, szegénység csökkentése, stb. – megvalósítsa, illetve mindent megtesz majd azért, hogy Magyarország a külpolitikai kapcsolatok terén is jó viszonyt ápoljon a külvilággal. Martonyi János értékelvű, kiegyensúlyozott kormányzást ígért.
Az előadást követően a volt külügyminiszter a hallgatóság kérdéseire válaszolt.


