2009. november 19.
Téma: Polgári kormányzás, erős közigazgatás
Előadó: Navracsics Tibor, a Fidesz Országgyűlési Képviselőcsoportjának vezetője
Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője előadását a gazdasági válság hatásának bemutatásával kezdte. Leszögezte, hogy a világválság magyarországi begyűrűzésekor az ország már eleve válságban volt. Ennek oka a frakcióvezető megítélése szerint egyrészt a 2002 óta regnáló hatalom mértéktelen és átgondolatlan jóléti juttatásaiban keresendő. Másrészt viszont a jelenlegi problémák egy része 20-30 évvel korábbra nyúlik vissza, és ahhoz az időközben általánosan elfogadottá vált nézethez kapcsolódik, amelyik azt vallja, hogy az államnak csekély szerepet kell vállalnia. Az állam azonban nem lett kisebb, csupán gyengébbé vált.
A frakcióvezető a magyar állam három legfontosabb hiányosságát ismertette. Véleménye szerint az egyik legnagyobb probléma a kiszámíthatóság hiánya: a jogi és politikai helyzet folyamatos változása lehetetlenné teszi az üzleti tervezést. Másrészt hiányzik az átláthatóság: a zavaros helyzet a korrupció melegágya, a jogszabályok pedig bonyolultak, ezáltal értelmezhetetlenek. Harmadrészt a hitelesség is hiányzik: az emberek ugyanis úgy vélik, hogy a jelenlegi állami működés nem a közjót, hanem magán- és csoportérdekeket szolgál. Hangsúlyozta, hogy az új kormánynak elsőként a hitelességet kell helyreállítania, amelyhez az egyik legfontosabb lépés a gazdasági növekedés beindítása lesz.
Navracsics Tibor a gazdasági növekedés fontosságát négy ponttal támasztotta alá. A gazdasági növekedéstől várja egyrészt a redisztribúció zavarainak, másrészt a társadalmi, például a cigánysággal kapcsolatos problémák megoldását. De a az új gazdasági lendülettől várja az ország pozíciójának megerősödését, valamint a nemzetközi vállalatokkal szembeni korrekt partneri viszony kialakítását is.
A cigánysággal kapcsolatban kiemelte, hogy a Fidesz - a Jobbikkal és az MSZP-vel ellentétben - nem etnikai, hanem szociális alapon közelíti meg ezt a kérdést.
A jelenlévők kérdéseire válaszolva a frakcióvezető kitért többek között a közigazgatás és a kormányzat átalakításának igényére, a Pécsi Vízmű Zrt. körüli vitára, valamint a párt- és kampányfinanszírozás kérdésére is.


