2009. június 10.

2009. június 10.

Nyomtatóbarát változat

Előadó: Orbán Viktor, a Fidesz Magyar Polgári Szövetség elnöke
Téma: Általános politikai helyzetértékelés

A hat országklub közös munkareggelijén Orbán Viktor pártelnök a június 7-i európai parlamenti választások eredményét értékelte. Hangsúlyozta, hogy az Európai Néppárt egyértelmű győzelmet aratott, amelyhez a Fidesz is jelentősen hozzájárult. Örömmel állapította meg, hogy a magyar választási részvétel a régióban a legmagasabb volt. A regionális és a kisebbségi politika kapcsán - utalva a pártelnök legutóbbi, a szlovák kormány által éles kritikával illetett kijelentésére - aláhúzta, hogy a szomszédos országokban élő magyar kisebbség mindig is a térség stabilitását erősítette. Kijelentette, hogy a választások legfőbb üzenete, hogy ma egyetlen olyan párt létezik Magyarországon, amely kellő támogatottsággal és erővel rendelkezik ahhoz, hogy valóban kormányozni is tudjon.
A Fidesz arra törekszik, hogy az országgyűlési választásokon a június 7-i-hez hasonló eredményt érjen el és ezzel erős, többségi kormányt alakíthasson majd. Kérdésekre válaszolva a pártelnök egyebek mellett beszélt a gazdasági válság nyomán kialakult belpolitikai helyzetről, a bankok szerepéről, valamint arról, hogy megítélése szerint a cigányság helyzetén milyen intézkedésekkel lehet és kell javítani.