2009. március 31.
Előadók: Varga Mihály, volt pénzügyminiszter, a Fidesz alelnöke és
Vahl Tamás, a Német-magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara elnöke
Téma: Gazdasági, pénzügyi válság és terápia
Varga Mihály előadásában a magyar államadósság, az állampapírpiac, a tőzzsdeindex, a munkanélküliségi ráta, valamint a reálbérek várható alakulásáról beszélt, majd megállapította: a magyar gazdaság helyzete súlyos, de nem reménytelen. A szocialista kormány által elkövetett hibák következtében az ország megítélése vészesen romlott az elmúlt idősazkban. Az előadó többször is hangsúlyozta, hogy válsághelyzetben a legfontososabb tőke a bizalom, s ezt egy újjaálakuló szocialista kormány a szükséges legitimáció hiányában aligha tudja majd helyreállítani.
Vahl Tamás, a Német-magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara elnöke előadásában kiemelte, a befeketők bizalma Magyarország irányában folyamatosan csökken, amely elsősorban a beruházási hajlandóság radikális visszaesésében mutatkozk meg. Felmérések szerint a befektetők leginkább a versenyképes adórendszert, a hatékonyan működő közigazgatást, a közbeszerzési, pályázati kiiírások átláthatóságát, a megfelelő szakképzési rendszert hiányolják. Hangsúlyozta: világos és hosszútávú gazdasági startégiára, valamint kiszámíthatóságra lenne szükség.


