
Téma: Összevont külügyi gazdasági munkareggeli – a Befektetői Egyeztető Tanács bemutatkozása, konzultáció a magyarországi külföldi befektetésekről
Előadók: Járai Zsigmond és Bánki Frigyes, a Befektetői Egyeztető Tanács tagjai
A PMA hat külügyi klubjának közös szakmai munkaregelijére 2008. március 7-én került sor. A rendezvény vendége ezúttal a Fidesz elnöksége kezdeményezésére megalakult Befektetői Konzultációs Tanács (BKT) volt, míg a külügyi fórumok tagjai közül a követségek gazdasági tanácsosai, a kereskedelmi kamarák vezetői, valamint a külföldi nagybefektetők vettek részt. A tanácskozás nemcsak a BKT bemutatkozására, hanem érdemi konzultációra is alkalmat kívánt teremteni.
A munkareggelin Járai Zsigmond, volt pénzügyminiszter, az MNB volt elnöke, és Bánki Frigyes, az EXIMBANK volt vezetője; a BKT tagjai először röviden ismertették, hogy mely célból jött létre a Befektetői Konzultációs Tanács, majd a résztvevők véleményét kérdezték arról, hogy szerintük milyen okokkal magyarázható az a tény, hogy az utóbbi években drasztikusan csökkent a külföldiek érdeklődése a magyarországi befektetések iránt.
A meghívott külföldi befektetők és kereskedelmi kamarák több olyan konkrét javaslatot is tettek, amely szerintük az ország versenyképességét, vonzerejét jelentős mértékben növelné. Egyebek mellett az adóterhek mértékének csökkentése, a korrupció visszaszorítása, a minisztériumok befektető-barátibb kommunikációja, a munkaerőpiac szabályozása és a nyelvi alulképzettség javítása ügyében fogalmazták meg észrevételeiket a résztvevők.