2007. június 28.

2007. június 28.

Nyomtatóbarát változat
Téma: Összevont külügyi munkareggeli
Előadó: Orbán Viktor, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség elnöke 

2007. június 28-án került sor arra a munkareggelire, amelyre a PMA mind a hat Budapesti külügyi klubjának tagjai meghívást kaptak. A rendezvény meghívott előadója ezúttal Orbán Viktor, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség elnöke volt. A pártelnök angol nyelvű előadásában általános belpolitikai helyzetértékelést adott. Beszélt a Fidesz által kezdeményezett, népszavazással kapcsolatos alkotmánybírósági döntésről, a népszavazás jelentőségéről,  a kormányzati reformokról, valamint  a Fidesz gazdaságpolitikai elképzeléseiről és javaslatairól.  Az európai ügyek kapcsán külön méltatta a német elnökség által elért eredményeket. Kijelentette, hogy a júniusi EU-csúcstalálkozón hozott döntések kifejezetten előnyösek Magyarország számára. Hangsúlyozta a közös európai fellépés szükségességét az energiapolitika, a globális felmelegedés, valamint a bevándorlás kérdésében. A munkareggelin mind a hat külügyi fórum, azaz az Atlanti, a Német, a Frankofón, az Olasz, a Japán, valamint  a nemrég elindított Orosz-FÁK Klub tagjai képviseltették magukat.