2008. november 5.

2008. november 5.

Nyomtatóbarát változat
Téma: a francia EU-elnökség stratégiája és a magyar válaszok, különös tekintettel a közös energiapolitikára
Előadók: René Roudaut, Franciaország Budapesti nagykövete és Németh Zsolt, országgyűlési képviselő, a Parlament Külügyi Bizottságának elnöke

René Roudaut, Franciaország Budapesti nagykövete a francia EU-elnökség prioritásait és az eddig elvégzett feladatokat ismertette  a 2008. november 4-én megtartott Budapesti Frankofón Fórum munkareggelijén. A diplomata kitért azokra a lépésekre is, amelyeket a váratlan, az Unió életét ugyanakkor igen jelentős mértékben befolyásoló történések, úgy mint a Grúziában kialakult helyzet és a nemzetközi pénzügyi válság,  tettek szükségessé.  Hangsúlyozta, a francia elnökség alatt kiemelt szempont, hogy Európa érdekei a legfontosabbak, a nemzet érdekeit csak ezt követően lehet figyelembe venni. Elmondta, hogy a júniustól decemberig tartó időszak alatt a közös agrárpolitika, a migráció, a védelem, az energiapolitika és a klímaváltozás ügyére helyezik  a hangsúlyt. A kitűzött célokat megítélése szerint jórészt sikerült megvalósítani.
Németh Zsolt, a Parlament Külügyi Bizottságának elnöke az USA-elnökválasztás másnapján reagált az eredményekre és felvázolta az új elnök és az EU együttműködésének lehetőségeit. Kiemelte, hogy az elkövetkezendő néhány hónap vissza nem térő alkalmat teremt a transzatlanti kapcsolatok megerősítésére. Reagálva Roudaut nagykövet előadására, egyebek mellett elmondta: példaszerű volt, ahogy az energiapolitikát és a grúz válságot kezelte a francia elnökség. Az elnökség legnagyobb teljesítménye  az volt, hogy nagyon rövid idő alatt 27 tagállamot közös nevezőre tudott hozni a kérdésben.