Pályázati Felhívás - Civil Szervezetek számára - 2009
A Polgári Magyarországért Alapítvány 2009. évben pályázatot hirdet polgári körök, polgári oldalhoz tartozó civil szervezetek, egyesületek számára, akik a nemzeti elkötelezettség és a keresztény értékrend erősítése céljából:
(A pályázati felhívás beadási határideje lejárt.)
I. olyan eseményeket, rendezvényeket szerveznek, amelyek hozzájárulnak a politikai kultúra fejlesztéséhez, a közéleti ismeretek szélesítéséhez, a politikai szféra és a polgárok kapcsolatának erősítéséhez;
II. a politikai kultúra és a helyi gyökerek erősítése érdekében bronzdombormű elhelyezésével emléket kívánnak állítani lakóhelyükön méltatlanul elfelejtett vagy a rendszerváltozás előtt szándékosan mellőzött személynek vagy a polgári oldalhoz köthető eseménynek.
Az I. pályázat esetében összesen egy választókerületből legfeljebb 2 civil szervezet támogatható. A rendelkezésre álló keretösszeg 30 millió forint. A pályázónak legalább 25% önrésszel kell rendelkeznie, amelyet a szerződéskötés előtt kérésre igazolniuk kell.
A II. pályázatnál a bronz emléktáblát az Alapítvány készítteti el, kb. 60 cm x 40 cm méretben, egységes formai elemekkel, betűtípussal, egyaránt feltüntetve – a megörökítendő személyen/eseményen kívül – Alapítványunk és a pályázó szervezet nevét.
Pályázatokat kizárólag a mellékelt űrlapon lehet benyújtani egy eredeti és három másolati példányban.
Pályázatokat az I. pályázat esetében legkésőbb 2009. március 31-ei postabélyegzővel kell benyújtani a 1406 Bp. Pf.: 58 címre. A Kuratórium a döntését 2009. április elején hozza meg. A Kuratórium a pályázatok elbírálásakor figyelembe veszi azt is, hogy az adott településen a pályázati célok megvalósítására milyen más lehetőségek, egyéb támogatók vannak. Azok a civil szervezetek, amelyek 2009. évben önkormányzati támogatásban részesülnek vagy részesülni fognak, nem pályázhatnak.
A II. pályázatnál a határidő folyamatos, elbírálása a benyújtást követő kuratóriumi ülésen történik.
| Csatolmány | Méret |
|---|---|
| I. Pályázati űrlap | 38.5 KB |
| II. Pályázati űrlap | 29 KB |


