A Fiatalok a Polgári Magyarországért Díj 2008-as felhívása

A Fiatalok a Polgári Magyarországért Díj 2008-as felhívása

Nyomtatóbarát változat

A Polgári Magyarországért Alapítvány Kuratóriuma 2006-ban „Fiatalok a Polgári Magyarországért” Díjat alapított, amely minden évben olyan 35 év alatti személynek vagy túlnyomórészt 35 év alatti fiatalok közösségének adományozható, aki/akik tudományos, közéleti, művészeti, karitatív, közösségépítő  tevékenységével, személyes példamutatásával a jelenen átívelő, túlmutató szellemi, emberi értékeket hoz létre, és tevékenysége jól jellemzi a polgári – keresztény - nemzeti értékközösséget.

A „Fiatalok a Polgári Magyarországért” Díj egy plakettból és egy oklevélből áll, a díjjal járó juttatás összege egymillió forint.
Felterjesztéseket írásban: e-mail-ben az alapitvany@szpma.hu vagy a 1406 Budapest, Pf. 58. címre várjuk 2008. február 29.-ig magánszemélyektől és civil szervezetektől egyaránt.
A felterjesztésnek legalább 15 soros indoklást is tartalmaznia kell.
A díj odaítéléséről az Alapítvány Kuratóriuma dönt 2008. március elején. Az átadás minden év március 15. körül, ünnepélyes, a sajtó számára is nyilvános keretek között történik
 
Balog Zoltán
kuratóriumi elnök