Átadták a 2007-es Fiatalok a Polgári Magyarországért Díjat

Átadták a 2007-es Fiatalok a Polgári Magyarországért Díjat

Nyomtatóbarát változat

Az Európa Szívében Alapítvány és Bujdosó János kapta idén a „Fiatalok a Polgári Magyarországért” Díjat. Az elismerést Mádl Dalma adta át 2007. április 13-án. A PMA fiatalok példaértékű tevékenységére kívánja felhívni a figyelmet a tavaly alapított, egy millió forintos juttatással járó díjjal. A „Polgári Magyarországért” Díj feltételeivel összecsengve, de kimondottan a fiatal korosztály értékteremtő tevékenységére teszi a hangsúlyt az Alapítvány ezzel az elismeréssel.

Az Alapítvány annak érdekében, hogy a tehetséges, már fiatalon is komoly értékeket teremtő személyt vagy közösséget elismerjen, és ezáltal felhívja a figyelmet e korosztály kiválóságaira, 2006-ban létrehozta a „Fiatalok a Polgári Magyarországért” Díjat.
A PMA minden évben egy olyan 35 év alatti személynek vagy egy túlnyomórészt 35 év alatti fiatalok közösségének adományozza a díjat, aki, amely tudományos, közéleti, művészeti, karitatív, közösségépítő tevékenységével, személyes példamutatásával a jelenen átívelő, túlmutató szellemi, emberi értékeket hoz létre, és tevékenysége jól jellemzi a polgári - keresztény - nemzeti értékközösséget. A „Fiatalok a Polgári Magyarországért” Díj egy plakettből és egy oklevélből áll, a díjjal járó juttatás összege egy millió forint.
Az alapítvány januárban és februárban a médián keresztül hívta fel a magánszemélyek és a civilszervezetek figyelmét a díjra, és kérte, hogy tegyenek javaslatot arra az emberre vagy szervezetre, akit, amelyet méltónak találnak az elismerés elnyerésére. A javaslatokat írásban, február 25-ig várta a PMA. Összesen 45 felterjesztés érkezett 16 magánszemélyre vagy közösségre. A javaslatok közül az alapítvány kuratóriuma választotta ki a díjazottakat.
A kuratórium a díjat 2007-ben megosztva az Európa Szívében Alapítványnak és Bujdosó Jánosnak ítélte.  A díjazottak 500-500 ezer forintot, a díj plakettjét és az elismerést tanúsító oklevelet vehetnek át. A díjat Mádl Dalma asszony adta át 2007. április 13-án pénteken.
A rendezvényen dr. Schimdt Mária történész, a Terror Háza Múzeum főigazgatója, F. Kovács Attila építész, belsőépítész és Kovács Ákos előadóművész, dalszerző – a Polgári Magyarországért Díj 2006. évi kitüntetettjei felajánlották díjuk összegét az 56-os Múzeum részére.
A „Fiatalok a Polgári Magyarországért” Díj 2007-es kitüntetettjeiről
Európa Szívében Alapítvány
A zömmel egyetemistákból és főiskolásokból álló szervezet fő tevékenységei közé tartozik  a Kárpát-medence magyar kulturális sokszínűségének bemutatását szolgáló kulturális rendezvények szervezése és lebonyolítása, környezetvédelem és környezeti katasztrófák után humanitárius segítségnyújtás különféle adománygyűjtéssel és annak a rászorultakhoz való eljuttatásával, ifjúsági rendezvények létrehozása a fiatalok egészséges testi-lelki fejlődése érdekében, valamint  induló és meglévő Kárpát-medencei magyar vállalkozások támogatása, mint például cégalapítás vagy eszköz beszerzés-támogatás.
Az alapítvány 2003-as megalakulás óta a magyar kulturális értékek, a magyar nyelv, a határon túli magyar kultúra hagyományainak megőrzése és megóvása érdekében számtalan hazai és nemzetközi programot, rendezvényt szervezett. Bevételeiket visszajuttatják a náluk is nehezebben működő határon túli szervezeteknek, hazai vagy határon túli fiatal művészeknek, vagy éppen az árvízkárosultaknak – két éve humanitárius segélyként több teherautónyi élelmiszerrel, takaróval, és pénzadománnyal segítettek 4 településen, és aktivistáik a gátakon is dolgoztak a védekezés során.
Több, a nemzeti öntudat erősítését szolgáló kiadvány, hanghordozó megjelentetésében is szerepet vállaltak, így a Tűz töredéke című cd kiadásában, amely József Attila verseit dolgozza fel modern pop-dalokban Vizy Márton előadásában. Másik tudatosan felvállalt nagy akciójuk az út menti feszületek felújítása. Ennek eredménye Balatonalmádiban vagy Rétságon már látható.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójára megemlékezve – sikeres országos turnét szerveztek az „Egy nép kiáltott 1956” című színdarabnak, melyet határon túli színészek, egy Marosvásárhelyi főiskola hallgatói, valamint Szabó Csilla énekművész adtak elő.
Sokoldalú tevékenységüket jól jellemzi a 2005-ben indított határon túli magyar kisvállalkozók eszközbeszerzési támogatása is.
Az Európa Szívében Alapítvány széleskörű kulturális, művészeti, karitatív tevékenységével értékek létrehozására és közvetítésére törekszik. Munkájuk alapján a „Fiatalok a Polgári Magyarországért” Díjra 9 különböző felterjesztést érkezett rájuk.
E fiatalok tevékenységét megismerve bizakodhatunk, hogy egy értékalapú jövő építéséhez elsősorban szeretet, összefogás, akarat és szívós munka szükséges.
Bujdosó János nevelőtanár
1974-ben született Lajosmizsén. 2004. december 5. óta, a sikertelen népszavazást követően –  súlyos műtétből felépülve – a példamutató vidéki pedagógus  hihetetlen közösségépítő és szervezőmunkával szenvedélyét, a motorozást karitatív céllal társítja.  Először a dévai árvák megsegítésére, csaknem 1 millió forint készpénzt és ajándékokat gyűjtött össze barátaival, amiket 130 motorral személyesen vittek el Böjte atya gyermekmentő missziójának.
A következő évben a csíksomlyói zarándokút során Gergely István plébános úr Csibész Alapítványát támogatták, majd hívószavára 2006. szeptemberében Déva volt újból az úti cél. Ekkor már mintegy 350 motorral, ötszáz ember 4 millió forintot és számos tárgyi adományt kézbesített.  „Ha jó a cél, összefogunk, de legfőképpen bizonyítottuk a szeretet erejét …Csodákkal szembesültem …” – írta Bujdosó Janó.
„Felülemelkedve személyes nehézségein, igen szerény anyagi helyzetén, képes ennyi embert jó ügyek érdekében mozgósítani, összefogni, anyagi, de főleg erkölcsi támogatást nyújtva a kárpát-medencei magyaroknak. Kérem támogassák felterjesztésemet, mert a ma fiatalságának ilyen kézzelfogható, követhető példákra, példaképekre nagy szüksége van…” – egy motoros társ édesanyjának kézzel írt felterjesztéséből való az idézet.
A túrákról hazaérve azt mondják, ők sokkal többet kaptak a gyerekektől, mint amit adtak. A Bujdosó Janó baráti köréből szerveződött kis csapat – nevük még nincs, „dévai motorosok”-ként emlegetik őket – az elmúlt 3 évben stabil, nagy létszámú közösséggé fejlődött.
Tagadhatatlan, hogy létezik előítélet a motorosokkal szemben, de Böjte Csaba szerint az anyagi segítségen kívül nagyon fontos, hogy a gyerekek lássák, érezzék, hogy az anyaországban  még az ilyen, gyerekek által jobbára csak filmekben látott kemény motorosokat is érdekli a határon túl élő magyarok sorsa, érezzék, tartoznak valahova. S a Bujdosó János által szervezett közösség tagjai számára persze nagyszerű dolog együtt motorozni a barátokkal, de az igazi élményt a gyerekekkel eltöltött órák jelentik, könnyes szemmel és béketelt szívvel, hittel a szeretet és hazafiság egyesítő erejében újra és újra vállalkoznak a közös útra. Idén Kárpát-aljára készülnek. Ifjabb Bujdosó Jánosra 5 felterjesztés érkezett.