A Kosztolányi Dezső Céltársulás kapta 2018-ban a Fiatalok a Polgári Magyarországért díjat

Nyomtatóbarát változat

A Kosztolányi Dezső céltársulásnak ítélte oda idén a „Fiatalok a Polgári Magyarországért” Díjat a Polgári Magyarországért Alapítvány (PMA) Kuratóriuma. A díjat – mely a fiatalok értékteremtő tevékenységét részesíti elismerésben – az Alapítvány 2006-ban hívta életre. A díjjal járó juttatás összege nettó 1,5 millió forint.

A díjazottak képviselői a díj plakettjét és az elismerést tanúsító oklevelet Mádl Dalma asszonytól vették át 2018. május 31-én, Budapesten. A díjazottat Balog Zoltán, a PMA elnöke köszöntötte, a laudációt Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke, a PMA kuratóriumának tagja mondta.

 
(Fotó: Bartos Gyula)

 

Balog Zoltán az elismerés odaítéléséről döntő határozatot ismertetve elmondta: a kárpát-medencei magyar fiatalság eredményes megszólításáért, a szülőföldön való boldogulás ösztönzéséért és elősegítéséért, az anyaország kapcsolatainak kiszélesítéséért a délvidéki magyar közösségek irányába, kiemelkedő és hiánypótló határon túli magyar programok szervezéséért és lebonyolításáért, karitatív szerepvállalásaiért, valamint a hazai és határon túli magyar fiatalság identitásának megőrzése elősegítéséért a kuratórium a díjat a Kosztolányi Dezső Céltársulásnak ítélte oda.

 
(Fotó: Bartos Gyula)

 

Az Alapítvány februárban a médián keresztül hívta fel a magánszemélyek és a civilszervezetek figyelmét a díjra, és kérte, hogy tegyenek javaslatot arra a személyre vagy szervezetre, akit, illetve amelyet méltónak találnak az elismerés elnyerésére. A javaslatokat írásban, február 28-ig várta a PMA.

 

Annak érdekében, hogy a tehetséges, már fiatalon is komoly értékeket teremtő személyt vagy közösséget elismerjen, és ezáltal felhívja a figyelmet e korosztály kiválóságaira, 2006-ban a PMA létrehozta a „Fiatalok a Polgári Magyarországért” Díjat. Az elismerést olyan 35 év alatti személy vagy túlnyomórészt 35 év alatti fiatalok közössége kaphatja, aki, illetve amely tudományos, közéleti, művészeti, karitatív, közösségépítő tevékenységével, személyes példamutatásával a jelenen átívelő, túlmutató szellemi, emberi értékeket hoz létre, és tevékenysége jól jellemzi a polgári-keresztény-nemzeti értékközösséget. A „Fiatalok a Polgári Magyarországért” Díj egy plakettből és egy oklevélből áll, a díjjal járó juttatás összege nettó 1,5 millió forint.

 
(Fotó: Bartos Gyula)


A „Fiatalok a Polgári Magyarországért” díj korábbi díjazottjai: 2006-ban megosztva a Tamás Gábor vezette szegedi neurobiológus-kutatócsoport és az UFI (Utolsó Figyelmeztetés) szerkesztősége; 2007-ben megosztva az Európa Szívében Alapítvány és Bujdosó János; 2008-ban megosztva Malina Hedvig, Kruchina Károly és Kruchina Vince; 2009-ben Várda Ferenc; 2010-ben a Misztrál Együttes; 2011-ben a Táj és Ember Népfőiskola; 2012-ben a zalaegerszegi Összefogás Botfáért Egyesület; 2013-ban a Rákóczi Szövetség; 2014-ben a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség; 2015-ben a Magyar Ifjak a Nemzeti Közösségvállalásért Egyesület, 2016-ban megosztva a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Iubilate leánykara és a Honismereti Szövetség, 2017-ben a prágai Ady Endre Diákkör.

Nyomtatóbarát változat
Hírek

SZPMA kuratórium (2018. december 18.) - jóváhagyott támogatások

Az SZPMA kuratóriumának 2018. december 18. napján tartott ülésén jóváhagyott támogatások.
tovább
Hírek

A Fiatalok a Polgári Magyarországért Díj 2019-es felhívása

A Polgári Magyarországért Alapítvány Kuratóriuma 2006-ban „Fiatalok a Polgári Magyarországért” Díjat alapított, amely minden évben olyan 35 év alatti személynek, vagy túlnyomórészt 35 év alatti fiatalok közösségének adományozható, aki/akik tudományos, közéleti, művészeti, karitatív, közösségépítő tevékenységével, személyes példamutatásával a jelenen átívelő, túlmutató szellemi, emberi értékeket hoz létre, és tevékenysége jól jellemzi a polgári – keresztény – nemzeti értékközösséget.

tovább
Hírek

A Nagycsaládosok Országos Egyesülete kapta az idei Polgári Magyarországért díjat

Balog Zoltán, a Polgári Magyarországért Alapítvány (PMA) elnöke arról beszélt: a karácsony üzenetéhez, az élet csodájához a családok állnak a legközelebb. Ma is vannak, “akik el akarják zárni az utat, hogy ne jussunk el az ünnephez”. „De mindig voltak virrasztó pásztorok és ajándékot hozó napkeleti bölcsek is, és mindenekelőtt volt egy édesanya”, mint ahogy ma is vannak édesanyák és édesapák, akik elfogadják a gyermekáldást.

 

tovább