Pályázati Felhívás - Civil Szervezetek számára - 2008

Nyomtatóbarát változat
A Polgári Magyarországért Alapítvány 2008. évben pályázatot hirdet polgári körök, polgári oldalhoz tartozó civil szervezetek, egyesületek számára, akik a nemzeti elkötelezettség és a keresztény értékrend erősítése céljából:

I. olyan eseményeket, rendezvényeket szerveznek, amelyek hozzájárulnak a politikai kultúra fejlesztéséhez, a közéleti ismeretek szélesítéséhez, a politikai szféra és a polgárok kapcsolatának erősítéséhez;
II. a politikai kultúra és a helyi gyökerek erősítése érdekében bronzdombormű elhelyezésével emléket kívánnak állítani lakóhelyükön méltatlanul elfelejtett vagy a rendszerváltozás előtt szándékosan mellőzött személynek vagy a polgári oldalhoz köthető eseménynek.


Az I. pályázat esetében összesen egy választókerületből legfeljebb 2 civil szervezet támogatható, a támogatás összege minimum 50 ezer Ft – maximum 500 ezer Ft szervezetenként. A pályázónak legalább 25% önrésszel kell rendelkeznie, amelyet a szerződéskötés előtt kérésre igazolniuk kell.
A II. pályázatnál a bronz emléktáblát az Alapítvány készítteti el, kb. 60 cm x 40 cm méretben, egységes formai elemekkel, betűtípussal, egyaránt feltüntetve – a megörökítendő személyen/eseményen kívül – Alapítványunk és a pályázó szervezet nevét.

Pályázatokat kizárólag a mellékelt űrlapon lehet benyújtani egy eredeti és három másolati példányban.
Pályázatokat az I. pályázat esetében legkésőbb 2008. május 15-ei postabélyegzővel kell benyújtani a 1406 Bp. Pf.: 58 címre. 

A Kuratórium a döntését 2008. júniusában hozza meg. A Kuratórium a pályázatok elbírálásakor figyelembe veszi azt is, hogy az adott településen a pályázati célok megvalósítására milyen más lehetőségek, egyéb támogatók vannak. Azok a civil szervezetek, amelyek 2008. évben önkormányzati támogatásban részesülnek vagy részesülni fognak, nem pályázhatnak.
A II. pályázatnál a határidő folyamatos, elbírálása a benyújtást követő kuratóriumi ülésen történik.

I. Pályázati űrlap

II. Pályázati űrlap
CsatolmányMéret
I. Pályázati űrlap39.5 KB
II. Pályázati űrlap29.0 KB
Nyomtatóbarát változat
Hírek

SZPMA kuratórium (2018. december 18.) - jóváhagyott támogatások

Az SZPMA kuratóriumának 2018. december 18. napján tartott ülésén jóváhagyott támogatások.
tovább
Hírek

A Fiatalok a Polgári Magyarországért Díj 2019-es felhívása

A Polgári Magyarországért Alapítvány Kuratóriuma 2006-ban „Fiatalok a Polgári Magyarországért” Díjat alapított, amely minden évben olyan 35 év alatti személynek, vagy túlnyomórészt 35 év alatti fiatalok közösségének adományozható, aki/akik tudományos, közéleti, művészeti, karitatív, közösségépítő tevékenységével, személyes példamutatásával a jelenen átívelő, túlmutató szellemi, emberi értékeket hoz létre, és tevékenysége jól jellemzi a polgári – keresztény – nemzeti értékközösséget.

tovább
Hírek

A Nagycsaládosok Országos Egyesülete kapta az idei Polgári Magyarországért díjat

Balog Zoltán, a Polgári Magyarországért Alapítvány (PMA) elnöke arról beszélt: a karácsony üzenetéhez, az élet csodájához a családok állnak a legközelebb. Ma is vannak, “akik el akarják zárni az utat, hogy ne jussunk el az ünnephez”. „De mindig voltak virrasztó pásztorok és ajándékot hozó napkeleti bölcsek is, és mindenekelőtt volt egy édesanya”, mint ahogy ma is vannak édesanyák és édesapák, akik elfogadják a gyermekáldást.

 

tovább